DentalPlus hírek Vissza a hírekhez
Újdonságok a Dental Plus életében

Új vállalati struktúrával vágtunk neki az őszi szezonnak. Ebből az alkalomból a Dental Today fogászati szakmai újság készített interjút Domonkos Szilárddal, cégünk ügyvezetőjével.
(Fotó: Siklós Katalin)
- Milyen kihívások elé állított benneteket az elmúlt időszak?
- Cégünk 1994 óta működik, így mondhatjuk, hogy már átéltünk számos kihívást ebben a közel 30 évben, amire reagálni kellett. Most azt látom, hogy egyfelöl óriási változáson megy keresztül a fogászat a digitalizáció által, de azt sem tagadhatjuk, hogy a jelen gazdasági környezet is nagy feladatok elé állít minden piaci szereplőt, legyen az gyártó, kereskedő vagy a végfelhasználó. Azonban ebben is meg kell találni a megfelelő megoldást.
- Mire gondolsz pontosan?
- Azáltal, hogy a COVID miatt kiestünk a mindennapos, több évtizedes rutinból, alkalmunk nyílt végiggondolni a folyamatokat. Ez lehetőséget adott arra, hogy kitekintve a mindennapokból új területek felé, mint például a digitalizáció irányába nyissunk. A mostani energetikai problémák pedig felhívták a figyelmet arra, hogy mennyire sérülékeny az a berendezkedés, amiben élünk, így minden cégnek felelősséggel kell gazdálkodnia az erőforrásaival.
- Beszéljünk egy kicsit a digitalizációról...
- Minden évtizedben jellemző volt egy-egy aktuális újdonság, most egyértelműen a digitalizáció hozza a forradalmi változást. Mint említettem a Covid alatt volt alkalmunk gondolkodni a stratégiánkon, és egy korábbi kapcsolatnak köszönhetően megkeresett minket a Formlabs cég, aki akkor indította a 3D nyomtatás fogászati divízióját, majd hamarosan létrejött a kapcsolat a MEDIT-tel is. A piac azonnali pozitív reakcióját látva, egyértelművé vált, hogy ez egy olyan terület, ami alapjában fogja megváltoztatni a fogászat jövőjét. Tekintettel arra, hogy a Dental Plus-t több évtizede úgy ismeri mindenki mint a legnagyobb KaVo disztribútort, ezért mindenképpen arra törekedtünk, hogy a régi „klasszikus” portfolió illetve az új digitális rész arculat szempontjából elkülönüljön egymástól, így létrehoztuk a Dental Plus mellett a Dental Plus Next brandet. Ez nem különálló cég, csak arculati illetve szervezeti elem.
- Mit értesz szervezeti elem alatt?
- Noha nagyon jó csapat alakult ki nálunk, akikkel együtt dolgozom, de egyértelművé vált, hogy ilyen széles palettát nem lehet egy emberként ellátni. Így új kollégát kerestünk a „klasszikus” Dental Plus portfolióra: KaVo, Dürr, Melag, Brumaba termékek értékesítésére. A megoldást Prazsák László személyében találtuk meg, aki több éves fogászati vezetői gyakorlattal a háta mögött csatlakozott hozzánk. Ő feladata lesz a klasszikus Dental Plus termékpaletta értékesítése én pedig a Dental Plus Next digitális területre tudok koncentrálni a jövőben.
- Ez azért nagy váltás közel 30 év után...
- Igen, de biztos vagyok benne, hogy munkatársaim az új kollégánknak is megadják ugyanazt a támogatást, amit nekem és természetesen én is segítem munkáját. Meggyőződésem, hogy a két részleg a hozzáadott magas színvonalú ügyfelszolgálattal tökéletesen ki fogja egészíteni egymást.
Dental Today, 2022/4